Szerdától jön a meleg koraősz
Indiánnyár: marad a kánikula
Hétfőn napközben nyugat, északnyugat felől többször megnövekszik a felhőzet, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is valószínűek, a legtöbb napsütés délkeleten lesz.
2011.09.12 08:04ma.huFőként nyugaton és északkeleten kialakulhat helyenként egy-egy zápor, esetleg zivatar. Egyre több helyen megélénkül eleinte a délnyugati, majd egyre inkább az északnyugatira forduló szél, főként a Dunántúl északi részén erős lökések is előfordulhatnak - jelenti az Időkép.
Délután 26 és 33°C között alakul a hőmérséklet, délkeleten lesz a legmelegebb. Kedden hajnalban már többnyire derült lesz az ég hazánk fölött, inkább csak északkeleten lehet kevés felhő az égen. Mérséklődik a szél, 12 és 17°C közötti minimumokra van kilátás.
Napközben országszerte derült, napos időre van kilátás, csak kevés felhő jelenhet meg az égen. Északon időnként megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél, 26 és 31°C közé emelkedik a hőmérséklet. Szerdáig kánikulai időre készülhetünk, majd egy hidegfront mögött hűvösebb levegő érkezik hazánkban, ezért a hét második felére bár megszűnnek a 30°C körüli hőmérsékletek, kellemes hőmérsékletekre számíthatunk továbbra is, igaz a hajnalok hűvösebbek lesznek.
Számottevő csapadék nem lesz.
Balatoni előrejelzés
Hétfőn nyugat, északnyugat felől többször megnövekszik a felhőzet, emellett délelőtt kevesebb, délután több napsütésre számíthatunk. Csapadék várhatóan nem lesz. Élénk, olykor erős lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Délután 27-28°C körül alakul a hőmérséklet. A Balaton vize Siófoknál 22°C-os, a Velencei-tó 21°C-os.
Orvosmeteorológia
Hétfőn gyenge hidegfronti hatás terheli a szervezetet. A frontérzékenyeknél fejfájás, ingerlékenység, a görcsös panaszok erősödése jelentkezhet. A tüneteket az élénk, néhol erős szél is súlyosbíthatja. Az erősen felhős időben nem lesz számottevő az UV sugárzás.
Közlekedésmeteorológia
Hétfőn északkeleten és nyugaton helyenként kialakulhatnak záporok, gyenge zivatarok átmenetileg nedves, csúszós útszakaszokat okozva. Az élénk, időnként erős szél csökkentheti a járművek menetstabilitását. A naposabb időszakokban érdemes vezetés közben napszemüveget viselnünk. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla


Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


