"Drámai hatású" lesz a jövedékiadó-emelés?
Két és fél évvel ezelőtti nyilatkozatára emlékezteti Szijjártót az MSZP
Az MSZP arra kíváncsi, hogy a Fidesz-frakció két és fél évvel ezelőtti álláspontjának megfelelően most is kezdeményezi-e, hogy a kormány terveivel ellentétben ne növekedjen a gázolaj jövedéki adója.
2011.09.07 18:28MTITörök Zsolt, a szocialista párt szóvivője szerdán felidézte, hogy Szijjártó Péter 2009. március 12-én az akkor nyilvánosságra jutó kormányzati adóelképzeléseket értékelve úgy fogalmazott: "a gázolaj jövedéki adójának emelése a továbbgyűrűző hatása miatt rendkívüli drámai (...) ezért amint a kormány benyújtja javaslatát a gázolajat terhelő jövedéki adó emelésére, a Fidesz módosító indítvánnyal fog élni", és a jövedéki adó szinten tartását kezdeményezi.
Az MSZP-s politikus hozzátette: a miniszterelnök szóvivője még idén július 27-én is arról beszélt, hogy a kormánynak nincs szándékában növelni az üzemanyag jövedéki adóját. Ezért - mondta Török Zsolt - a szocialisták kíváncsiak rá, a Fidesz-frakció döntött-e már arról, hogy csakúgy mint két és fél évvel ezelőtt, most is módosító indítványt nyújtanak be a kormány terveinek megakadályozására, azaz a jövedéki adó szinten tartására.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden a kormány kétnapos lovasberényi ülését követően jelentette be, hogy - a játékadó, valamint a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adójának emelésével együtt - 97 forintról 110 forintra emelik a gázolaj jövedéki adóját. Ez utóbbi intézkedéstől 3 milliárd forint többletbevételt vár a kormány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


