Két évig terjedő szabadságvesztést is kiróhatnak
Zaklatás a gyanú Zagyva György Gyula ellen
Két rendbeli, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, társtettesként elkövetett zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség kedden Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét.
2011.09.06 13:24MTIA főügyészség közleménye szerint a képviselőt gyanúsítottként hallgatták ki a "vétségnek minősülő cselekmény" miatt, amelyet két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetnek.
A megalapozott gyanú szerint Zagyva György Gyula 2010. augusztus 3-án délután a Verőce külterületén megrendezett Magyar Sziget Fesztiválon egy faházban a Hetek című hetilap két munkatársát - bűntársa közreműködésével - "személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével" fenyegette meg.
Több becsmérlő, fenyegető, szidalmazó kijelentés után, Zagyva azt mondta a szerinte az "ellenséges tábort képviselő" újságíróknak, hogy legszívesebben "széttépné és felkoncolná" őket - közölte az ügyészség.
A képviselő beszélgetés közben a kezében lévő ostorral mindvégig hadonászott, azzal egy alkalommal az egyik újságíró felé ütött, de nem találta el a sértettet. Befejezésképp Zagyva György Gyula azzal fenyegette meg az újságírókat, ha a faházban történtekről bárkinek beszélni mernek, vagy megírják, akkor "nekik annyi lesz".
Zagyva György Gyula a megalapozott gyanú közlése ellen panaszt jelentett be, majd pedig vallomást tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését - olvasható a közleményben.
A képviselő mentelmi jogát - a Legfőbb Ügyész kezdeményezése alapján - az Országgyűlés június 29-ei határozatával felfüggesztette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


