Kukoricatáblába csapódott
Tragédia Fejérben: meghalt a lezuhant gép pilótája
A bicskei repülőtérről szállt fel és iskolakört repült az a magyar kisgép, amely vasárnap délután lezuhant - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
2011.09.04 17:26MTIA szerencsétlenül járt kisgép magyar lajstromban volt. Vasárnap többször is felszállt a bicskei repülőtérről, hogy helyi repülést végezzen. A balesettel végződött útján iskolakört ment a gép a repülőtér fölött, és e közben a negyedik fordulónál, néhány tízméteres magasságban "megbillegtek a szárnyai", majd meredeken a földnek csapódott - mondta el Bajkó Erika.
Egy szemtanú a becsapódás pillanatáig hallotta, hogy működik a gép motorja. A helyszíni vizsgálat még tart, a roncsok aprólékos átvizsgálása ezután kezdődik - tette hozzá a szóvivő.
R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta: a Fejér megyei Újbarok és Szár között eddig ismeretlen okból egy kukoricatáblába csapódott egy kisgép, melyen hárman voltak. Az egyik utas életveszélyesen, a másik utas és a pilóta súlyosan megsérült.

Meghalt a pilóta
Kórházba szállítás után meghalt annak a kisrepülőgépnek a pilótája, amely vasárnap délután eddig ismeretlen okból lezuhant Újbarok és Szár között egy időszakosan működő repülőtér közelében - közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06