Lehetőség a társadalmi felemelkedésre
"Igazságos és nyitott iskolarendszerre van szükség"
Az Országgyűlés Oktatási bizottságának LMP-s alelnöke azt mondta: az LMP egy igazságos és nyitott iskolarendszert szeretne, amelyben minden fiatalnak megvan az esélye a társadalmi felemelkedésre.
2011.08.30 11:11MTIOsztolykán Ágnes szerint a jelenlegi oktatásirányítás nem arra fókuszál, hogy az oktatás egy hosszú távú befektetés, így a rendszer sem működik jól. Leszögezte, hogy a jelenlegi szűkítési törekvésekkel ellentétben a középiskolai és az egyetemi helyek számát is növelni kellene.
A politikus kijelentette azt is, hogy a tanév kezdetén a szülők, az iskolák és a fenntartók egyaránt bizonytalanságot éreznek, például azért, mert még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy mit is jelent az általános iskolák "államosítása".
A hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozók intézmények finanszírozása csak az év végéig biztosított, nem lehet tudni, hogy a tanév közben milyen átszervezésekre lesz szükség, illetve, hogy bezárják-e ezeket az intézményeket – tette hozzá.
Osztolykán Ágnes a gazdasági megszorítások hatásának nevezte, hogy számos középiskolában megszüntették az internetszolgáltatást. Megemlítette egy miskolci középiskola példáját is, ahol a közműtartozások miatt már most el kellett kezdeni spórolni a téli fűtésszámlára. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a borsodi megyeszékhelyen 880 millió forintot vontak ki az oktatási rendszerből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


