Gyurcsány: Ó, én idióta!
Hogyan kapott Gyurcsány bilincset?
Nyár van, a politika pihen. Pártszervezkedés helyett Gyurcsány is próbál kikapcsolódni, azonban nehezen megy számára a lazulás. Saját blogjában arról értekezik, milyen pechszériája volt, és hogyan kapott kerékbilincset a végén.
2011.08.08 10:24Cé. G.Gyurcsány Ferenc évek óta blogol. Miniszterelnökként is némiképp fura volt, hogy privát szférájába engedte az átlag magyart, mindenesetre a kommentezők mellett a média is nyitott volt a zöldségekre. Szó szerint, ugyanis volt arra is példa, hogy az ex kormányfő éppen egy receptet osztott meg olvasóival. Ezúttal néhány szerencsétlen nyári hétköznap ügyes-bajos dolgairól írt, az MSZP egykori fénylő csillagának a gépkocsikkal gyűlt meg a baja. Ráadásul háromszor!
Pechszéria a javából. Kezdődött minden egy elveszett slusszkulccsal, majd jött egy kölcsönautó, ami a megszokott dízeles helyett benzines volt, így a berögzült tankolás komoly károkat okozott. „Ó, én idióta” – szólt a gyurcsányi önkritika, azonban még bőven nem volt vége a kálváriának. A harmadik felvonást egy kerékbilincs jelentette, ami egy állatkerti látogatás alkalmával került a kocsira.
Három nap, három komoly hiba. Egy volt miniszterelnöktől kínos. Na, nem mintha nem eshetne meg bárkivel hasonló, a többség minden bizonnyal nem tenné közszemlére saját vesszőfutását. Gyurcsány mégsem így tesz: minden külső kényszerítő hatás nélkül boldogan ír esendőségéről. Vajon egy duplacsavar áll az egész mögött? Mert első blikkre nem logikus, hogy egy ország vezetői pozíciójára törekvő politikus önvallomásban bizonyítja be, hogy saját környezetében is komoly hibákat követ el.
Persze sokak szemében éppen ettől válhat emberivé Gyurcsány Ferenc. A nép fia. A miénk. Hosszú időn keresztül jól operált ezzel: elég a szemlőhegyi eltévedt kislányra, a táncos lábú videóra, vagy éppen a gázóra előtt fagyoskodó Katus nénire, Gyurcsány édesanyjára gondolni.
Vajon lesz még reneszánsza az egykori sikerpolitikusnak? Van még benne annyi potenciál, hogy kihívója legyen Orbán Viktornak? Ambíció terén egészen biztosan nincs hiány, a balliberális értelmiség több meghatározó tagjának kegyét és bizalmát élvezi, azonban pártja egyelőre ellenáll a gyurcsányi törekvéseknek. A régi vonalas keménymag perpillanat partvonalra tette Gyurcsányt, akinek így nyárra maradt a kerékbilincs és a csereautó. 2012-ig vár az MSZP feltámadására. Sem a közvéleménykutatók, sem a párt maga nem mutat semmilyen előrelépést. Gyurcsány pedig nem szeret sokáig várni. Csak a kulcsot találja az indítómotorhoz…
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


