Szivattyúzzák a vizet a kertekből
Másodfokú belvízkészültség Püspökladányban
A Hajdú-Bihar megyei város polgármestere azt mondta: másodfokú belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a hétvégén lehullott, rendkívül nagy mennyiségű csapadék miatt Püspökladányban, ahol folyamatosan szivattyúzzák a kertekből a vizet.
2011.08.01 13:06MTIDombi Imréné (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint péntek délutántól egy napon át megállás nélkül esett, a hétvégén összesen 130 milliméter csapadék hullott a városra. Ez több mint kéthavi csapadékmennyiségnek felel meg, így egész utcák kerültek víz alá.
Három gócpont volt, ahol a kertek mellett lakásokba is betört a víz, de kiköltöztetni senkit nem kellett. Az önkormányzat szombaton is ügyeletet tartott, ahol a lakossági bejelentéseket fogadták - ismertette.
A polgármester beszámolt arról, hogy a tűzoltóság berendelte a szabadnapos munkatársakat is a vízelvezetési feladatok ellátására, de a regionális vízügyi igazgatóság szakemberei, az önkormányzat dolgozói és közmunkások is folyamatosan dolgoztak a hétvégén.
Mint mondta, megoldódni látszik a helyzet. Dombi Imréné hozzátette, hogy hétfőn megkezdhették a víz elvezetését a termőföldekről is.
Jelenleg a fertőtlenítés zajlik a korábban elöntött területeken, illetve folyamatosan mélyítik az árkokat, hogy a hétfő délutánra és estére várható újabb eső már ne okozzon hasonló károkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


