Ráéghet az MSZP-re a pénztártörvény
Küszöbön egy második népszavazás
Szinte biztos, hogy a szakszervezetek és a civil szervezetek néhány napon belül benyújtják az Országos Választási Bizottságnak (OVB) azt a több mint félmillió aláírást, amellyel lehetővé válhat egy újabb népszavazás kiírása.
2008.04.08 07:48Magyar NemzetEzúttal az egészségbiztosítási rendszer módosításának megakadályozásáért - nyilatkozta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Magyar Nemzet keddi számában. A lap emlékeztet arra, hogy szerdán jár le az a határidő, amelyet a szakszervezetek és a civil szervezetek adtak a kormánynak az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó, februárban elfogadott törvény visszavonására.
A népszavazást kezdeményezők ugyanakkor már most úgy látják, nincs remény arra, hogy az április 9-i határidőig számukra megnyugtatóan rendeződjön a kérdés. A jogszabály visszavonásáról eddig nem is ejtettek szót a szocialisták, csak annyi biztos, hogy módosítanák azt: az eredeti tervektől eltérően 100 százalékos állami tulajdonban tartanák az újonnan létrejövő egészségpénztárakat, s nem 22-t, hanem csak 7-et hoznának létre. Kérdés persze, miként biztosítaná a kisebbségi kormányzásra készülő MSZP a törvénymódosításhoz szükséges parlamenti többséget.
A többi párt ugyanis nem támogatja a módosítást - jegyzi meg a cikk. "Nem érnénk be azzal, hogy a szocialisták ijedtükben visszavonják a jogszabály legvitatottabb, a magánbefektetők bevonására vonatkozó pontját. Nem vagyunk ugyanis meggyőződve arról, hogy a hét regionális pénztárral működő rendszer jobb lesz a jelenleginél, az viszont biztos, hogy drágább" - nyilatkozta a lapnak Palkovics Imre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


