A kérdések egy részéről már törvény született
Az alkotmányügyi bizottság nem támogatta hat népszavazás kiírását
Nem támogatta hat népszavazás kiírását az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága hétfői budapesti ülésén.
2008.04.07 13:20MTIA kérdéseket korábban vezető kormánypárti és ellenzéki képviselők nyújtották be, és azok többsége a pártok finanszírozására, a képviselők vagyongyarapodására, elszámolási kötelezettségükre, összeférhetetlenségére vonatkozott. A bizottság határozatában azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy ne írjon ki sem ügydöntő, sem pedig véleménynyilvánító népszavazást.
Avarkeszi Dezső, a testület szocialista elnöke indoklásul elmondta, azért döntöttek így, mert a kérdések egy részéről már törvény született, más kérdésekben pedig megkezdődött a jogszabályok előkészítése, és azok "biztató eredményekkel kecsegtetnek".
A két kormánypárt támogatta a javaslatot, míg az ellenzék tartózkodott a szavazásnál. A kérdések közül ötöt Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető nyújtott be korábban 147 képviselőtársával, míg egyet Navracsics Tibor, a Fidesz, és Semjén Zsolt a KDNP frakcióvezetője 151 képviselővel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06