Nagyobb eréllyel törekszenek
Elrettentenének: készül az új szabálysértési törvény
Értesülések szerint már készül a szabálysértési törvény tervezete, amelyben az eddigieknél is nagyobb eréllyel törekszenek arra, hogy a helyszíni bírság rettentsen el.
2011.07.20 07:39MTIA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkaanyaga szerint olyan szabálysértési törvényt kell alkotni, amely a normaszegőkkel szemben gyorsabb és eredményesebb fellépést tesz lehetővé. A cél, hogy az ügyek többségét a lehetőség szerint azonnal érdemi - és jogerős - döntéssel lezárhassák - írja szerdai számában a Népszabadság.
Ezt szolgálná, hogy az elkövetőket minden lehetséges módon a helyszíni bírság elfogadására ösztönöznék. Ilyen hatása lenne például annak, ha tovább nőne a helyszínen, illetve a szabálysértési eljárásban kiszabható büntetések közötti különbség.
A bírság kifizetését megtagadó személyt azzal is a hatósággal történő fokozott együttműködésre késztethetnék, hogy deklarálják: amennyiben a vétkest elmarasztalják, a szabálysértési eljárásban mindenképpen nagyobb összegű büntetésre számíthat. Akár azt is meghatározhatnák, hogy mennyivel nő majd a tarifa - olvasható a döntés-előkészítő anyagnak szánt dokumentumban a Népszabadság szerint. Közlekedési szabálysértésnél az elkövetőre másként is nyomást gyakorolhatnának. Például kevesebb büntetőpontot adnának annak, aki elfogadja a helyszíni bírságot, mert korántsem közömbös, hogy a mobiltelefon szabálytalan használata miatt egy vagy három pontot adnak.
Hasonlóképpen ösztönző hatása lenne annak is, ha a rendőr a helyszínen részletfizetést engedélyezhetne; ez különösen akkor jöhet jól, ha jelentősen emelni fogják a helyszíni bírság ma húszezer forintos felső határát. A munkaanyag szerint a szabálysértési eljárás is legfeljebb pár nap haladékot jelentene.
A hivatalos személy, például rendőr vagy közterület-felügyelő ugyanis már a helyszínen felvenné a kapcsolatot a szabálysértési hatósággal, és azonnal egyeztetné a meghallgatás időpontját. Amennyiben a szükséges bizonyítékok rendelkezésre állnak, az ügyet legkésőbb az ötödik napon le kellene zárni.
A határozat meghozatalát az elkövető távolmaradása sem akadályozná - olvasható a Népszabadságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06