Néhány méterről visszaesett
Felszállás után sérült meg egy MiG-15-ös a szolnoki reptéren
Sikertelen felszállás után néhány méterről visszaesett a kifutópályára egy MiG-15-ös repülőgép hétfőn a szolnoki reptéren, személyi sérülés nem történt.
2011.07.18 19:18MTIwwBajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az azt mondta, a kísérleti lajstromjelű gép pilótája közvetlenül a felszállás után rendellenes dőlést érzékelt, megpróbálta korrigálni, de nem sikerült.
A MiG szárnyai a futópályának ütköztek, emiatt orrfutója leszakadt, a főfutók pedig megsérültek. A gépet a Jet Age Alapítvány újította fel, a tervezett feladatokra rendben előkészítették, a műszaki ellenőrzéskor nem találtak hibát. Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka korábban elmondta: a MiG-15-ös túl van három sikeres felszálláson.
A negyedik felszállást a múlt szerdára tervezték, de egy műszaki hiba nem tette lehetővé a program végrehajtását. A gépet először 57 évvel ezelőtt állították csatasorba Lengyelországban. Ezután többször átépítették: 1957-ben például együlésesből oktatásra is alkalmas kétüléses géppé alakították. Végül több mint 36 év után, 1990. június 12-én vonták ki az aktív szolgálatból, és egy internetes árverés nyomán került Magyarországra.
Az egyik nemzetközi repülési szakportál adatai szerint a MiG-15-ös (Mikojan-Gurevics) először 1947-ben repült, és elsősorban a szovjet légierő alkalmazta, és részt vett a koreai háborúban is. A volt Szovjetunió összesen 12 ezer példányt gyártott le.
A MiG-15-ös változattól függően 10 méter hosszú, 3,7 méter magas, és 10 méteres szárnyfesztávolsága van. Mozgatásáról egy Klimov sugárhajtómű gondoskodik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06