12 gazda - bajban
Betámadta Szabolcsot a génmódosított kukorica
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenkét gazdálkodó kapott határozatot a földekbe került, génmódosított kukorica-vetőmag megsemmisítéséről - közölte a megyei kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalának munkatársa hétfőn.
2011.07.18 14:44MTIMátyás László közlése szerint a fertőzött terület egyelőre felmérés alatt áll, de az már biztos, hogy a szennyezés Nyírbátor környékén hat, Újfehértón négy, míg Fehérgyarmaton két gazdálkodót érint. Az érintettek átvették a határozatot, amelynek értelmében július 21-ig kell megsemmisíteniük a szennyezett vetőmagból kikelt kukoricát, valamint a 400 méteres, izolációs távolságon belül lévő hasonló növénytáblákat.
A szakember elmondta: a gazdálkodók a DKC 3511-es hibridkukoricát vetették el földjeikbe.
A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint Magyarországon eddig összesen 940 hektáron kellett a növényállományt megsemmisíteni és további 2.500 hektáron is kitárcsázzák a vetést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06