Orbán gazdaságpolitikája mivel járna?
Kóka: az előrehozott választás a Fidesz jelentős győzelmét hozhatná
Egy előrehozott választás ma a Fidesz jelentős győzelmét hozhatná, de ebből nem következik, hogy a gazdaság jól járna - fejtette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke a Napi Gazdaság hétfői számának adott interjújában.
2008.04.07 07:18Napi GazdaságA pártelnök ezzel a piaci elemzők kijelentésére válaszolt - a lapban tőlük idézett vélekedés szerint ugyanis Magyarország számára a legelőnyösebb opció az előrehozott választásokat jelentené. Kóka János ennek kapcsán elmondta: az elemzőknek azt is meg kellene vizsgálniuk, hogy Orbán gazdaságpolitikája mit hozna.
"A 2006-os választáskor tizennegyedik havi nyugdíjjal, tíz százalékkal olcsóbb árammal és harminc százalékkal olcsóbb fűtéssel, ingyentankönyvvel, ingyengyógyszerrel, félárú autópályadíjjal kampányoltak. Ez nem hoz gazdasági stabilitást, ezektől nem leszünk versenyképesebbek" - jelentette ki.
Az SZDSZ elnöke szerint egyelőre lehetetlen arra a kérdésre válaszolni, hogy egy Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-vel szövetségre lépnének-e 2010-ben. Ma nem ezen gondolkodom, hanem azon, hogyan kerülhetjük el, hogy Orbán Viktor 2010-ben kétharmados - alkotmányozó - többséggel jusson hatalomra - nyilatkozta a hétfő Napi Gazdaságnak Kóka János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


