SZDSZ nem akarja Orbán kezébe adni a kormányrudat
Kóka János nem számít előrehozott választásokra
Kóka János nem számít előrehozott választásokra, azonban a kisebbségi kormányzást kockázatosnak tartja. Erről az SZDSZ elnöke csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
2008.04.03 08:55MTI"Nem számítok előrehozott választásokra, és egyáltalán nincs olyan célunk, hogy Orbán Viktor kezébe adjuk a kormányrudat, az nagyon rossz lenne Magyarországnak" - fogalmazott a liberális politikus. Hozzátette: kockázatosnak tartja a kisebbségi kormányzást.
"Szerintem nagyon kockázatos lépés volt Gyurcsány Ferenc részéről, hogy szombaton lényegében felmondta a koalíciós megállapodást" - jelentette ki. Kóka János szerint azt a megállapodást mondta fel Gyurcsány Ferenc, ami alapján a koalíciót kötött a két párt.
A liberális politikus ugyanakkor közölte: a kialakult helyzetért nem vádolja Gyurcsány Ferencet. "Valószínűleg ez nem az ő személyes képességeinek a hiánya, nem az ő tudásának a hiánya, hanem valami miatt azok a korlátok, amik felépültek körülötte, ma lényegében nullára csökkentették Gyurcsány Ferenc mozgásterét" - fogalmazott.
Kóka János kiemelte: az SZDSZ utóbbi tíz évének legnagyobb és legnehezebb döntését hozta meg, amikor úgy döntött, hogy kilép a koalícióból. Hozzátette: az SZDSZ a koalícióból való kilépés tekintetében teljesen egységes, mind a négy volt elnök, ő mint jelenlegi elnök, valamennyi ügyvivő, és valamennyi frakciótag ezen az állásponton van.
"A szabad demokraták nem tudnak mást mondani, minthogy nagy baj van, végig kell csinálni a reformokat, mert különben tényleg megyünk a levesbe, és teljesen feleslegesen csináltuk végig ezt a két évet, amiben tényleg nagyon nagy árat fizetett az ország" - mondta a pártelnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


