Fegyelmezettebb munkára van szükség ezentúl
Megerősítette Gyurcsány Ferencet az MSZP-frakció
Szavazott a szocialista frakció arról, hogy továbbra is Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségével folytassák a kormányzást - tudta meg az MTI a vasárnap késő estig tartó frakcióülés után.
2008.04.07 06:52MTIA távirati iroda úgy értesült, hogy a képviselőcsoport meghallgatta a miniszterelnök helyzetértékelését, majd ahhoz, több órán keresztül, több mint negyvenen szóltak hozzá. A frakció tudomásul vette az SZDSZ álláspontját, és a szocialista képviselők többsége szerint ebben közös a felelőssége a koalíciós pártoknak - fogalmazott az MTI-nek az egyik résztvevő.
A vitában elhangzott az is, hogy bár a szocialista választók egy része örül annak, hogy az SZDSZ valószínűleg kilép a koalícióból, nehezebb lesz kormányozni, mint eddig. Ezért fegyelmezettebb munkára van szükség, kevesebb törvényben és több rendeletben gondolkodnak - mondta az MTI-nek az egyik frakciótag.
Az MTI információja szerint a miniszterelnök a vitában arról is beszélt, hogy ha az SZDSZ azt mondja, az ő személye az akadálya a koalíció fennmaradásának, és esetleg távozna, akkor ezután egy újabb akadályt találna a liberális párt.
A távirati iroda úgy tudja, abban is megállapodtak, hogy április 30-ig új programot készít az MSZP, amelyben a legfontosabb feladatokat is rögzítik. Információ szerint Karsai József a frakcióülésen felvetette, hogy el kellene számoltatni az SZDSZ-t, mire költötték el "azt a rengeteg pénzt".
Kapcsolódó írások:
- A kisebbségi kormányzásról egyeztetnek az MSZP frakcióülésén
- Ma vázolják, mi a teendő az elkövetkező időben - Frakcióülést tart az MSZP
- A fővárosi MSZP és SZDSZ között is vannak viták, de a koalíció stabil
- MSZP: állami tulajdonban maradnak az egészségbiztosítási pénztárak
- Lamperth Mónika: az MSZP elnöksége nem foglalkozott személyi kérdésekkel
- Az MSZP vállalja az önálló kormányzás felelősségét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


