A koalíciós válság lesz a téma
Ma vázolják, mi a teendő az elkövetkező időben - Frakcióülést tart az MSZP
Frakcióülésen értékeli a koalíciós válságot ma este az MSZP - A helyzetértékelés mellett a képviselők a további teendőkről is beszélnek az ülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz.
2008.04.06 08:15MTIFrakcióülésen értékeli a koalíciós válságot ma este az MSZP. A helyzetértékelés mellett a képviselők a további teendőkről is beszélnek az ülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz.
Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke korábban úgy nyilatkozott, mára készül el az a szocialista program, melyben az ország számára vázolják, hogy az elkövetkező időben mit kívánnak tenni.
A szocialista képviselőcsoport tagjai ezen túlmenően a baloldali kormányzás feltételeinek kialakításáról is kifejtik véleményüket. Az esti frakcióülés hivatalos lesz, és az MSZP megtartja a szokásos hétfő délelőtti frakcióülést is.
Kapcsolódó írások:
- A fővárosi MSZP és SZDSZ között is vannak viták, de a koalíció stabil
- MSZP: állami tulajdonban maradnak az egészségbiztosítási pénztárak
- Lamperth Mónika: az MSZP elnöksége nem foglalkozott személyi kérdésekkel
- Az MSZP vállalja az önálló kormányzás felelősségét
- Egyeztet az MSZP és az SZDSZ - Orbán ne vegye át a kormányrudat!
- Az MSZP és az SZDSZ szerint is elképzelhető, hogy kisebbségi kormányzás lesz
- Gyurcsány: az MSZP a koalícióval együtt akarja folytatni a kormányzást
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


