Egy kicsi gerinc
Jobbik: a Fidesz feltörölte a padlót a KNDP-vel
A Jobbik szerint a lelkiismereti- és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló sarkalatos törvény hétfő esti "botrányos" zárószavazása alkalmával "a Fidesz gyakorlatilag feltörölte a padlót a KDNP-vel" - jelentette ki az ellenzéki párt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2011.07.12 14:15MTIMirkóczki Ádám szerint ugyanis azzal, hogy hétfőn az utolsó pillanatban "Fidesz-nyomásra a kukába dobtak sok KDNP-nek különösen fontos módosító indítványt", azzal a nagyobbik kormánypárt nem csak a KDNP-t, hanem a saját szavazóit is cserbenhagyta.
A Jobbik szerint ugyanis "nem sok olyan van kormánypárti szavazó van, amely a Hit Gyülekezetét a történelmi egyházak rangjára emelné." "Jó lenne ha a KDNP-ben lenne annyi gerinc, hogy a jövőben kicsit karakánabbul kiállnak a saját érdekeik mellett" - mondta Mirkóczki Ádám. A Jobbik szóvivője szerint hétfőn újra kellet volna folytatni a törvényjavaslat vitáját, hiszen a zárószavazás előtt pár perccel egy teljesen új törvény érkezett a Ház elé.
Hozzátette: álláspontjuk szerint a történelmi egyházaknak is nagyon kellemetlen, hogy "egy ilyen cionista biznisz-szektát történelmi rangra emeltek" mint a Hit Gyülekezete.
Az Országgyűlés hétfőn éjszaka fogadta el az új egyházügyi törvényt. A jogszabály értelmében az Országgyűlés a következő egyházakat ismeri el: Magyarországi Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye, Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje, Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Magyarországi Baptista Egyház, Hit Gyülekezete.
Az utóbbi az egyetlen, amely a kereszténydemokrata képviselők által jegyzett törvényjavaslatban eredetileg nem szerepelt a bevett és elismert egyházak között, de a hétfőn éjjel megváltoztatott javaslatban már igen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


