Az emberi jogok védelméért aggódnak
Az MSZP négy kérése
Lendvai Ildikó bejelentette: az MSZP négy kéréssel fordul a kormánypártok frakcióihoz annak érdekében, hogy az emberi jogok védelme az alaptörvényhez képest fokozottabban érvényesüljön a sarkalatos törvényekben.
2011.07.09 12:43MTIA szocialista politikus azt mondta: pártja szerint az új alaptörvény a hatályba lépése előtt "elbukott, mert nem állta ki az emberi jogok próbáját", de a kormány most "pótvizsgázhat" a sarkalatos törvények megalkotásával. Lendvai Ildikó kiemelte: "a szabadságjogok, az emberi jogok fontosabbak, mint egy kormány hatalmi érdekei".
Éppen ezért az MSZP első kérése az, hogy a kormány vegye igénybe az emberi jogokat érintő sarkalatos törvények megalkotásánál az ENSZ és a Velencei Bizottság felajánlott segítségét.
Második pontként azt szeretné az ellenzéki párt, hogy a kormány hozzon létre az emberi jogokat különösen érintő sarkalatos törvények előkészítésére egy külön előkészítő szervezetet nyilvános munkával, a hazai szervezetek és parlamenti pártok bevonásával.
Emellett az MSZP felkéri a kormányt arra is, hogy fontolja meg az alaptörvény módosítását az emberi jogok védelmének erősítése érdekében, végül pedig azt szeretnék, ha a kormány elhalasztaná az első sarkalatos törvények hétfőre tervezett parlamenti végszavazását.
Lendvai Ildikó elmondta: a hazai pártokon kívül a Velencei Bizottság, az Európai Parlament, az Európa Tanács és az ENSZ is nyilatkozataiban vagy állásfoglalásaiban bírálta a magyarországi változásokat az emberi jogokat illetően, így például az Alkotmánybíróság hatáskörének csökkentését, az őrizetesek és ügyvédeik találkozásának korlátozását, a nyugdíjszabályok megváltoztatását vagy a vallásszabadságról szóló törvényeknek a világnézeti szabadságot szűkítő tervezett módosítását.
A szocialista politikus szerint "lassan képletes vasfüggöny épül az ország körül", és a magyar emberek alacsonyabb emberi jogi osztályba tartoznak majd, mint a többi európai ország polgárai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


