Kézigránátot is találtak nála
Élő fegyverraktár volt elfogásakor az angyalföldi gyilkos
Polyák Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerint több fegyver és egy kézigránát is volt annál a szerb állampolgárságú, albán származású férfinál, akit a rendőrök a vasárnapi angyalföldi gyilkossággal gyanúsítanak.
2011.07.08 15:54MTIAz elfogás részleteiről tartott pénteki sajtótájékoztatón a vezető elmondta, a 39 éves szerb férfinál egy géppisztoly, egy maroklőfegyver, több mint 150 lőszer és egy kézigránát is volt. Elfogásakor nem tanúsított ellenállást, feltartott kézzel megadta magát.
A férfi autóját korábban Soltvadkert külterületén találták meg, ez után fokozott készenléti szolgálatot láttak el a rendőrök. Péntek hajnalban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy férfit látnak a nádasban sétálni, a nyomozók tíz perc múlva elfogták a férfit, előállították, jelenleg kihallgatják.
Szigeti József, a Budapest Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője azt mondta, a bűncselekmény elkövetését a férfi elismerte, de vallomást nem tett. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik fegyverrel ölte meg barátnőjét, ezt a nyomozás fogja kideríteni.
A feltételezett gyilkos vasárnap hat lövéssel végzett a 27 éves, orosz származású, de már magyar állampolgárságú nővel a Nyugati pályaudvarhoz közeli Kádár utca 9-11. szám alatti épületben.
Kapcsolódó írások:
- Romagyilkosságok: a vádlottak autóját vették a térfigyelő kamerák
- Elfogták a vasárnapi angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját
- Fejéhez szorította a pisztolyt, és agyonlőtte magát a hétszeres gyilkos
- Rengetegen menekültek öngyilkosságba a válság elől
- Tömegdemonstráció Egyiptomban egy bírósági döntés miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


