A nándorfehérvári diadal napjára emlékezünk
Nemzeti emléknap lesz július 22-e
Az Országgyűlés hétfőn az 555. évforduló tiszteletére a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította július 22-ét.
2011.07.04 19:00MTIA javaslatot, amelyet fideszes és kereszténydemokrata politikusok nyújtottak be, ellenszavazat nélkül, a szocialista képviselők tartózkodása mellett fogadta el a Ház.
A nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről szóló előterjesztés elfogadásával a parlament felkérte a kormányt, hogy a történelmi esemény napját, július 22-ét nyilvánítsa kiemelkedő fontosságú rendezvény napjának.
Felhívta a kabinetet és az önkormányzatokat, illetve felkérte a civil és kulturális szervezeteket, valamint a polgárokat, hogy minden évben, július 22-én közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg az évfordulóról.
"Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja.
Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe. Erre a győzelemre emlékezik azóta minden keresztény templom déli harangszója" - olvasható a határozati javaslatban.
A határozat a közzététele napján lép hatályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06