Az MSZP leállítaná
Befürödhet Szekszárd a fürdőberuházással?
A szekszárdi fürdőberuházás leállítására szólította fel a város vezetését a szekszárdi közgyűlés egyik MSZP-s képviselője azt követően, hogy a közgyűlés csütörtökön a beruházás összegének 160 millió forintos növeléséről döntött.
2011.07.01 16:52MTIIlosfai Gábor pénteki sajtótájékoztatóján a 2010-ben elkezdett beruházásról azt mondta: kisebb veszteség éri a várost, ha most állítják le, mint ha befejezik.
A képviselő a zárt ülésen hozott döntés kapcsán elmondta: a beruházás értéke már eléri az 1,3 milliárd forintot. A beruházó - önkormányzati tulajdonú - Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatójának ott elhangzott tájékoztatására hivatkozva közölte: a vízmű kft. a korábban kibocsátott 850 millió forintos kötvény után 950 millió forint hitelt vesz fel a fürdőépítés finanszírozására.
A kft. eddig több százmillió forintot fordított a létesítményre - mondta a képviselő.
Ilosfai Gábor aggályosnak nevezte, hogy egy 1,2 milliárd forintos árbevételű társaság 1,8 milliárd forintnyi kötelezettséget vállalt, és úgy véli, hogy az adósságot Szekszárd lakosságával fizetteti meg a város vezetése.
Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd komolytalannak nevezte Ilosfai Gábor felvetéseit, és nem kívánt részleteiben reagálni. Annyit mondott: vízmű kft. átgondoltan végzi a beruházást, amely a város lakóinak érdekét szolgálja.
A szekszárdi fürdő az eredeti tervek szerint két-két termálvizes, élmény- és gyermekmedencével épül meg összesen 815 négyzetméter vízfelülettel. A projekt két további szakaszában egy 50 méteres uszodát és két tanmedencét, valamint téli wellnessfürdőt és szaunát is terveznek. A kivitelezés kezdetén 800 millió forintra becsülték a beruházás költségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


