Szegény szocik, szegény dokik?
MSZP: a kormány egyre nagyobb terheket ró az egészségügyre
Az MSZP szerint az egészségügyben a betegek és a dolgozók egy éve semmi mást nem tapasztalhatnak, csak azt, hogy a kormányzat egyre nagyobb terheket ró rájuk - írta pénteken, a Semmelweis-napon eljuttatott közleményében Havas Szófia.
2011.07.01 11:46MTIA Fővárosi Közgyűlés Egészségpolitikai és szociális bizottságának szocialista alelnöke úgy fogalmaz, hogy Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárhoz "még mindig nem jutott el az a felmérés, amely szerint a lakosság egyre elégedetlenebb az egészségügyi ellátással".
A politikus hozzáteszi, hogy nincs ez másként az egészségügyi dolgozók vonatkozásában sem, amit a rezidensek és a kamara nyilatkozatai is alátámasztanak.
Véleménye szerint az orvosképzés valóban sikerágazat ma Magyarországon, azt azonban a kormány hibájának tartja, hogy nem itthon, hanem külföldön helyezkednek el a képzett szakemberek.
Havas Szófia szerint Szócska Miklós megkísérli elhitetni a közvéleménnyel és a szakma dolgozóival, hogy képes megoldani az ágazat problémáit. "Rajta kívül azonban már mindenki tudja, hogy ez lehetetlen, mert a kormány tehetetlen. Sem forrást, sem racionalizálást nem tartalmaz a Semmelweis-program, kivéve a működő, de majdan bezárásra kerülő kórházak árát" - írja az önkormányzati politikus.
Felhívja a figyelmet arra, hogy a funkcióváltás csak egyet jelenthet: a kórház többé nem működik kórházként. Hozzáteszi, hogy a Fidesz igent mondott a fizetős egészségügyre, és ahogy "az igazságtalan egykulcsos adórendszert bevezette, úgy a fizetős egészségügy is a tehetősebb családoknak lesz elérhető".
Kijelenti, hogy a Fidesz úgy építi újjá Magyarországot, hogy tovább mélyíti a szakadékot a szegények és a gazdagok között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


