2008 után megint
Az idén átlépi a 600 ezret a Szlovákiában gyártott autók száma
A Szlovákiában gyártott autók száma az idén, előzetes becslések szerint, meghaladja a 600 ezret. Az európai autógyártó-nagyhatalomnak számító Szlovákiában ez új éves rekord lesz.
2011.02.15 14:50MTIA szlovák autóipari szövetség elnöke a pozsonyi Pravdának nyilatkozva elmondta: az eddigi rekordot 2008-ban állította fel a szlovák autógyártás, 576 ezer járművel. 2009-ben 463 ezerre csökkent a termelés, a válság okozta hanyatló kereslet nyomán, majd tavaly már ismét 557 ezerre nőtt. Az idei évi növekedést 13 százalékra várják a szakértők, és ezzel túlléphető a 600 ezer autós határ.
Jozef Uhrik szerint azonban a járműszám erős növekedése nem vezet az autóipari foglalkoztatottság emelkedéséhez a jelenlegi 68 ezerhez képest. Mivel a válság idején nőtt a termelékenység, most ezt a hatékonysági szintet megtartva a nagyobb járműmennyiség előállításához sem lesz szükség több dolgozóra.
Szlovákiában három autógyártó működik: a Volkswagen pozsonyi üzemében 1991 óta folyik a termelés, 2006-ban a francia PSA Peugeot Citroen kezdte meg az autógyártást Nagyszombaton (Trnava), és még ugyanebben az évben a koreai Kia Motors zsolnai (Zilina) üzemében indult meg a gyártás.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


