Szélesebb lesz az út a Balaton felé
Jövőre szélesítik az M7-es és Lágymányosi híd közti utat
Jövő tavasszal megkezdődhet az M1-M7-es autópályát a Lágymányosi híddal összekötő XI. kerületi Andor utca kiszélesítése; Újbuda alpolgármestere szerint jó esély van arra, hogy a 3,5 milliárd forintos, 12 éve tervezett beruházás jórészt európai uniós forrásokból épülhet meg.
2008.03.18 08:45MTILakos Imre (SZDSZ), aki egyben fővárosi és országgyűlési képviselő is, hétfőn a távirati irodának azt mondta, úgy látja, megvan az esély és a szándék arra, hogy a tehermentesítő út 2x2 sávosra szélesítéséhez szükséges, még hiányzó 2,5 milliárd forintot megkapják.
Közölte, a rövidesen lejáró építési engedélyt meghosszabbítják és előkészítik a beruházást, hogy jövő tavasszal megkezdődhessen az egy-másfél évig tartó munka; a készületekre nemrég 100 millió forintot szavazott meg a főváros.
Mint mondta, az útépítés ügye "már minden viharon túl van, és minden fellebbezést kibírt". Utalt arra, hogy a térségben élők közül sokan az elmúlt tíz évben még ellenezték a beruházást, attól tartva, hogy az Andor utca forgalma jelentősen megnő.
Az alpolgármester szerint ma már mindenki várja az Egér utat a Szerémi úttal összekötő út kiszélesítését. A jelenleginél rosszabb állapotokat nem lehet teremteni, ma kilométeres sorok pöfögnek a Tétényi és a Fehérvári út között, ennél környezetszennyezőbb állapot nincs - figyelmeztetett Lakos Imre.
A beruházás részleteit ismertetve elmondta, a jelenlegi 1x1 sávos út és az elbontott ipari vágányok helyén épülő 2x2 sávos tehermentesítő, két kilométeres utat fasorokkal, zöld sávval, és egyes szakaszokon hangvédő falakkal határolnák el a társasházas, lakótelepi és kertvárosias övezetektől.
Az alpolgármester szerint azt sem szabad megengedni, hogy az Andor utcába csatlakozó kis, kertvárosias utcákba "szétspricceljen" az átmenő forgalom, ezért a terveket még forgalomtechnikai szempontból is át kell majd tekinteni.
Közölte azt is, nem szeretné, ha erre a térségre teherautó-forgalom zúdulna. Mint mondta, az új Andor utcának "kifejezetten nem" teherforgalom-átvivő szerepűnek kell lennie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06