Gyakornokok rakták össze a B 55 AMG modellt
Képek: Egy Mercedes, ami még sosem létezett a kínálatban!
A Mercedes-Benz rastatt-i üzemének igazgatója, Peter Wesp fejéből pattant ki az ötlet: építeni kellene a B-osztály alapjaira egy speciális járművet. A feladatot másod- és harmadéves gyakornokokra bízta.
2010.12.24 11:00autoblog.hu - Fotó: worldcarfansA megtisztelő feladatot másod- és harmadéves gyakornokokra bízta Peter Wesp: tulajdonképpen összerakták a B 55 AMG modellt, mely sohasem létezett a márka kínálatában.
Az áldozat egy Mercedes B 200 CDI volt, amelyet első körben a gyakornokok darabokra szedtek.

Szükség is volt erre, hiszen a motortérbe egy 5,5 literes, 388 lóerős V8-as erőforrás költözött be, a hajtás pedig hátulra került. Egy hétfokozatú Speedshift automataváltót is beszerkesztettek az autóba.
A nyolchengeres motor szépen befért a motortérbe, ám a hajtás kialakítása már okozott némi fejfájást. Kiderült, a régi W 210-es E-osztály hátsó tengelye tökéletesen passzol a B-osztály alá, így némi hegesztés után megoldódott a probléma.
A kipufogórendszer egyedi; garantált, hogy amint beindítják a B 55-öt, odafordulnak a tekintetek.

Amikor a fékekre került a sor, az építők a C32 AMG alkatrész listájáról választottak. A perforált, belső hűtésű tárcsák mérete elöl 345 x 34, hátul 300 x 30 mm.
A kerekek kiválasztásánál sem kellett sokat gondolkodni, a B 55-re 8,5 x 18, illetve 9 x 18 méretű AMG felniket csavaroztak fel, 235/40 és 255/35 méretű abroncsokkal.
A felfüggesztés a K&W terméke. A csapat büszke rá, hogy a B 55 súlya csupán 180 kilogrammal haladja meg a B 200 CDI-jét, pontosan 1620 kilós. Bár méréseket még nem végeztek, a projektvezető szerint a B 55 6 másodperc alatt letudja a százas sprintet.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06