Ötvenezret is megtakaríthat, aki cserél
Háromszor annyit spórolhatunk a CASCO-n?
Minden eddiginél aktívabbak az autósok az idei biztosítóváltási szezonban. Az első hét erős kezdése után jól látszik, hogy a legtöbb autós már rutinos váltóként kezeli a helyzetet.
2010.11.08 07:37ma.huŐket is meglepheti azonban, hogy idén a kötelező mellett a CASCO is lényegesen olcsóbb lett, sőt a CASCO-n megtakarítható összeg még a kötelezőt is jóval megelőzi – áll a Biztosítás.hu alkuszi portál elemzésében.
Átlag 35 ezer forinttal válthatnak olcsóbb CASCO-ra idén novemberben az autósok. Ez az összeg közel háromszorosa a kötelezőn megtakarítható átlagosan 12-13 ezer forintos idei összegnek. E mellett természetesen nem mehetnek el szó nélkül az autósok, főként, hogy közülük sokan korábban igen drágának találták az átlagosan 90 ezer forintot meghaladó CASCO díjakat.
A rekordszintű megtakarítás a biztosítók között elmúlt héten kitört újabb árháborúnak köszönhető.
A drágább kötelező tarifát hirdető és a kötelező versenyben alulmaradni látszó társaságok ugyanis CASCO áraik - minden eddiginél nagyobb mértékű - csökkentésével próbálnak meg most új ügyfeleket szerezni maguknak, abban bízva, hogy így elkerülhetik állományuk drasztikus csökkenését.

A mintegy 800 ezer autóst érintő CASCO a kedvező ár mellett azért is könnyen lecserélésre kerülhet, mert idén a CASCO díjak számítása a kötelezőhöz hasonlóan a forgalmi engedélyben szereplő adatokból történik. Mindez azt jelenti, hogy aki kötelező díjat kalkulál, az további adatok megadása nélkül kap CASCO ajánlatot, így a CASCO kötés és váltás éppen olyan egyszerű, mint a kötelező lecserélése.
A Biztosítás.hu első heti adatai alapján idén a CASCO és kötelező biztosításukat egyaránt lecserélő autósok majdnem 50 ezer forintot takarítanak meg átlagosan.
„Az adatokból az is kiderül, hogy az autósok 70 százalékban eltérő biztosítót jelölnek meg CASCO-juk, illetve kötelezőjük 2011-es választott biztosítójaként, mivel a legolcsóbb CASCO ritkán párosul a legolcsóbb kötelezővel egy biztosító ajánlatain belül. Az internetes közegben azonban mindez nem okoz gondot, mivel a váltók nyugodtan választhatnak magunknak eltérő CASCO és kötelező biztosítót” –összegezte Rácz István, ügyvezető igazgató.
Tévhit, hogy finanszírozott jármű CASCO-ja nem cserélhető le!
Sokan azt hiszik, hogy míg járművük hitellel terhelt, nem változtathatnak CASCO biztosítójukon. A finanszírozás azonban ebből a szempontból nem kizáró ok, a finanszírozó ugyanis csak azt írhatja elő, hogy az autóra rá engedményezett ún. teljes körű CASCO kell (tűz, elemi kár, lopás, rablás és üveg kockázatokra), de azt nem, hogy ki legyen a közvetítő, vagy a biztosító.
Erre természetesen odafigyelnek az internetes kalkulátorokat üzemeltető társaságok, akik az új biztosító által kiadott és a finanszírozónak átadandó aktualizált engedményezési nyilatkozatot az ajánlat felvételét követően megküldik az autósok részére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06