Kamionstop lesz a hétvégén
Bonyolultabb lesz a kamionos közlekedés a következő hetekben
Nemcsak a Szlovéniában hétvégékre elrendelt kamionstop, hanem az ünnepek miatt is további forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk a teherfuvarozóknak a következő hetekben - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.
2008.03.12 14:30MTICsizmazia Péter emlékeztetett rá, hogy március 8-a óta szombaton reggel 8 és vasárnap 21 óra között nem használhatják a kamionok a Rédics-Hosszúfalu (Dolga Vas) és Maribor közötti G1-3 számú utat. A mostani hétvégén azonban egy órával tovább, vasárnap este 10 óráig tart a szlovén útszakaszon a kamionstop. Magyarországon ugyanakkor már március 14-én 22 órától egészen 16-án 22 óráig tilos lesz a 7,5 tonnánál nagyobb súlyú szerelvények közlekedése.
A húsvéti ünnepek idején ugyancsak korlátozni fogják a kamionok közlekedését, a tiltás március 22-én 22 órától 24-én 22 óráig tart a magyar utakon. Csizmazia Péter elmondta még: Szlovéniában húsvétkor egy nappal korábban életbe lép a kamionstop. Március 21-én 14 órától 21 óráig, majd 22-én 8 órától 23-án 21 óráig nem lehet közlekedni nehéz teherautókkal a szlovén utakon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


