Indiában és Kínában mindent vittek
A Hyundai 38 százalékkal növelte profitját
A Hyundai 38 százalékkal növelte profitját a szeptemberrel zárult harmadik negyedévben annak köszönhetően, hogy felfutott az értékesítés, főként a feltörekvő piacokon, Indiában és Kínában, ami ellensúlyozta a dél-koreai won erősödését.
2010.10.28 15:36MTIAz adózott eredmény 1,35 ezer milliárd wonra (1,2 milliárd dollár) ugrott az egy évvel korábbi 979,1 milliárd wonról.
A legnagyobb dél-koreai járműgyártó bevétele 9 százalékkal 8,85 ezer milliárd wonra emelkedett. A negyedéves profit alig maradt el a második negyedévi 1,39 ezer milliárd won rekordtól. A Hyundai, amely a világ ötödik legnagyobb járműgyártója, erőteljes terjeszkedésbe kezdett, és már gyárai vannak, Kínában, Indiában, Törökországban, az Egyesült Államokban, Csehországban és Oroszországban.
A Hyundai a múlt hónapban nyitotta meg oroszországi gyárát Szentpéterváron.
A július-szeptember közötti időszakban a Hyundai és a hozzá tartozó Kia modellekből 904.445 ezer darabot adtak el világszerte, 10,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A cég első kilenc havi adózott eredménye megduplázódott tavalyhoz képest, és 3,87 ezer milliárd wont tett ki.
A Hyundai azt is közölte, hogy a negyedéves eredményét kedvezőtlenül befolyásolta a won erősödése. A harmadik negyedévben a won 10,2 százalékkal drágult a dollárhoz, és 15,1 százalékkal az euróhoz képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06