Videóval és képpel a szépre pingált járgány
Az Andy Warhol által festett BMW Budapesten
Június 7. és június 30. között a Művészetek Palotájának előcsarnokában lesz látható az Andy Warhol által 1979-ben festett BMW M1, amely a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is elindult.
2010.06.04 16:29ma.huA régióban először látható műalkotás köré szervezett BMW Art Car kiállítást Dr. Gálig Zoltán művészettörténész nyitja meg. A pop-art legenda Warhol saját kezűleg festette meg a BMW által, az Art Car program keretében rendelkezésére bocsátott M1 versenyautót.
Az autógyár által 1975-ben életre hívott kortárs gyűjteménynek ez volt a negyedik darabja. Andy Warhol megfogalmazása szerint az autók dinamikáját és sebességét művészi eszközökkel is ki lehet fejezni:
„Ha egy autó igazán gyors, minden vonal és szín elmosódik rajta. Imádtam ezt az autót, sokkal jobban megindított, mint más technikai alkotások!” – nyilatkozta annak idején Warhol a BMW M1-ről.
A kocsi részt vett az 1979-es Le Mans-i 24 órás autóversenyen, ahol kategóriájában második, összetettben pedig a hatodik helyezést érte el. Dr. Gálig Zoltán művészettörténész szerint az autó egyedi részét képezi a BMW Art Car programnak, mivel ez volt az első olyan alkotás, amelyet a művész teljes egészében saját kezűleg festett.
„A korábbi alkotások esetében a művészek az autó 1:5 arányú modelljét tervezték meg, majd segítőik közreműködésével alkották meg a végleges művet. A Warhol által festett BMW M1 teljes egészében illeszkedik a művész akkori alkotásainak vonulatába” – mondta el a pop-art szakértője.

A BMW Art Car gyűjtemény idén ünnepli 35. évfordulóját. A program keretében kortárs művészek saját stílusuk alapján alakítottak át BMW modelleket, amelyeket később a világ legnevesebb múzeumaiban állítottak ki. A kollekció legújabb darabját, Jeff Koons alkotását 2010. június 1-jén, Párizsban mutatták be.
A guruló műalkotás alapját az idei nürburgringi 24 órás verseny győztes modellje, egy BMW M3 GT2 képezte. Az autó gyári színekben indul majd az idei Le Mans-i 24 órás versenyen, június 12-én. Andy Warhol az amerikai popkultúra egyik legnagyobb alakja, a XX. század meghatározó képzőművésze, aki ruszin szülők gyermekeként, 1928. augusztus 6-án, Andew Warhola néven született Pittsburgh-ben.
Szülei az 1900-as évek elején, a magyarországi Mezőlaborcról vándoroltak ki az Egyesült Államokba. A kezdetben reklámgrafikusként tevékenykedő művésznek a Campbell-féle leveskonzervet ábrázoló festménye és a Marilyn Monroe-ról eredeti fényképek alapján alkotott portréi a ’60-as évek elején szereztek világhírt. Warhol munkássága során tökéletesen elsajátította a mechanikus reprodukció eljárásának fortélyait, sőt maga is kidolgozott saját technikákat. Későbbi alkotói szakaszában avantgarde filmrendezőként is formabontó zseniként tartották számon.
A BMW M1-ből mindössze 455 darabot gyártottak, és autóversenyeken nyújtott teljesítménye méltán tette híressé. A középmotoros autóval a BMW Motorsport célja 1976-ban egy GT kategóriás versenyautó megépítése volt, a nevezés miatt azonban szükség volt sorozatgyártott modellekre is. Az autó terveit Giorgetto Giugiaro, az ITAL Design tervezője vetette papírra, a prototípust pedig a Lamborghini gyártotta.
A BMW végül ezeket az alapokat továbbfejlesztve, az 1978-as Párizsi Autószalonon mutatta be a szériában gyártott M1-et, amely hatalmas sikert aratott. A BMW csoport kulturális kommunikációja keretében évtizedek óta világszerte éves szinten több mint 100 eseményt szponzorál.
A gyártó a kortárs művészetek mellett elsősorban a komolyzenére, a jazz-re, az építészetre és a design művészetre koncentrál. A BMW szerint az ötlet az innováció alapja, így teljes alkotói szabadságot biztosít a támogatott művészetek számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06