Naponta kétezren szolgáltatták be autóikat
Nagy lendülettel rajtolt Romániában a roncsautó-program
Egy hét alatt 10 ezer használt gépkocsit szolgáltattak be tulajdonosaik Romániában a kormány által meghirdetett roncsprogram keretében - jelentette be Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter.
2010.02.26 17:24MTIA tárcavezető elismerte, hogy őt is meglepte az adat, hiszen a román kormány alig egy hete indította el a roncsprogramot. A számok alapján naponta kétezren szolgáltatták be használt autóikat, összességében pedig a 10 ezer autó, a tavaly egész évben lecserélt gépkocsik számának majdnem egyharmada. A román kormány az idén bővítette a roncsprogramot, hiszen a tíz évnél idősebb autók lecserélése után kibocsátott értékjegyekből három is felhasználható az új gépkocsi megvásárlásához.
Az egyenként 3800 lejes (920 euró) értékjegyekkel így akár mintegy 2800 euróval olcsóbban lehet új gépkocsit vásárolni. Az idén hatvanezer használt gépkocsinak a forgalomból való kivonását tervezi a román kormány. Tavaly több mint 32 ezer használt gépkocsitól szabadult meg tulajdonosa a roncsautó-program keretében, ami csak a kétharmada a 2009-ben kijelöltnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


