Tessék mosolyogni
Megnézhetik magukat a gyorshajtók - az interneten
A szabálysértők az interneten is megnézhetik majd az automata traffipaxok által róluk készült képeket.
2010.01.16 08:27NépszabadságA napilap ismertetése szerint március elsejétől első fokon országos hatáskörrel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság végzi az objektív felelősséghez kapcsolódó hatósági eljárást. A vasiak küldik majd ki minden autótulajdonosnak, az ország bármely településén éljen is, az automata traffipaxok felvételei alapján az értesítést arról, hogy a járművüket gyorshajtás közben lefotózták.
Ha nem adják meg a gyorshajtó sofőr nevét, közigazgatási eljárás keretében őket bírságolják meg.
A rendőrség a Microsoft szakembereivel közösen fejleszti a TrafficPoint nevű rendszert, amely hosszabb távon alkalmas lesz arra is, hogy az autótulajdonosok a rendőrségtől kapott kóddal megnézzék az autójukkal elkövetett gyorshajtást bizonyító fotókat, nyomon követhetik az eljárás menetét, a világhálón keresztül betekinthetnek majd az ügyükben keletkezett iratokba.
A TrafficPointot a tervek szerint összekapcsolják a rendőrség körözési rendszerével is, így a fejlesztők reményei szerint nemcsak a gyorshajtókat, hanem a lopott autóval közlekedőket is ki tudják majd szűrni a forgalomból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


