Jöhet Európába a Tata Nano
Töréspróba: sikeresen vizsgázott a szuperolcsó miniautó
A szuper olcsó indiai Tata Nano miniautón a brit MIRA tesztközpontban elvégezték az első törésteszteket. A Tata mérnökei két Nanót hoztak a megmérettetésre; egyiket 56 km/órával eresztették a deformálódó akadálynak, a másikon pedig 50 km/órás oldalütközést hajtottak végre.
2009.07.16 15:00autoblog.huA kocsik jó eredménnyel végeztek, de a Tata mérnökei előzetesen megerősítették a B-oszlopot, az első hossz- és kereszttartókat, a tűzfalat, továbbá merevítéseket szereltek az ajtókba és távirányítású sofőrlégzsákkal látták el a kocsit. Mert a Nano teljesíti ugyan az indiai biztonsági előírásokat, de az európai normáktól messze elmarad. Ahhoz, hogy a Tata 2012-ben bemutathassa a Nanót Európában, többek között növelnie kell a külső méreteit és működő légzsákokkal kell felszerelnie azt.
A tervek szerint három év múlva Európában megjelenő modell legalább kettő, de inkább négy légzsákkal fog rendelkezni, 15 centiméterrel hosszabb lesz a jelenlegi modellnél és szélesebb gumiabroncsokon fog gördülni. Mindez megdrágítja majd a pillanatnyilag 100 ezer rúpiáért, azaz 1500 euróért kínált minit, de még így is számíthatunk arra, hogy a Nano lesz a legolcsóbb autó az öreg kontinensen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


