3,1 százalékkal járul hozzá az ország GDP-jéhez
A járműgyártás húzóágazat Magyarországon
Magyarországon az autóipar, a járműgyártás húzóágazat, amit bizonyít az is, hogy az ország GDP-jéhez 3,1 százalékkal járul hozzá - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
2009.06.19 18:16MTIHozzátette: a kormány olyan gazdasági feltételeket tud teremteni, olyan ösztönzőket tud beiktatni, amelyek révén a járműgyártás továbbra is vonzó marad a befektetők számára. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kormány már elfogadta a járműipari akciótervet, amelynek kettős célja van: egyrészt megteremteni a külföldi működő tőke további beáramlásának lehetőségét, másrészt a magyarországi beszállítókat helyzetbe hozni, erősíteni.
Elmondta: az akcióterv kis része foglalkozik a fejlesztési forrásokkal a Gazdaságfejlesztési Operatív Programból, nagyobb része viszont a kormány és a szereplők által kidolgozott paramétereket tartalmazza, amelyekkel az iparág túl tudja élni a nehéz időszakot, és fejlődni tud. A gazdasági miniszter utalt arra: az iparág Magyarországon 63 ezernél több embert foglalkoztat közvetlenül, illetve a beszállítói hálózata révén, és egyre inkább az a tendencia látszik, hogy Nyugat-Európából Közép-Kelet-Európába helyeződik át az autóipari termelői, beszállítói bázis. Kérdésre válaszolva Varga István közölte: a kormány egyértelműen kimondta, hogy nem kívánja bevezetni a roncsautó programot, mert azzal nem a hazai autógyártást támogatnák, amely most elsődleges cél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


