Dacia: rohamos csökkenés
Hatvan százalékot esett a Dacia gépkocsik eladása Romániában
Mintegy hatvan százalékkal csökkent a romániai Automobile Dacia gépkocsigyár eladása Romániában az idei első negyedévben.
2009.04.10 12:00MTIA román Mediafax hírügynökséghez a gyártó által eljuttatott adatok szerint az év első három hónapjában a román piacon 8682 gépkocsit értékesítettek. A francia Renault tulajdonában lévő gyárnak tavaly 21 475 autót sikerült eladnia ugyanebben az időszakban. A mélypontot februárban regisztrálták, amikor csak 2 701 járművet értékesítettek.
A Dacia számára tavaly december óta a legnagyobb felvevő piacnak Franciaország számít, második helyen Románia áll, de a februári hónap például kivételesnek számít, hiszen akkor Németországban is több Daciát adtak el, mint Romániában. Francois Fourmont, a gyár vezérigazgatója elmondta, hogy számukra Franciaország és Németország mellett Olaszország is a legjelentősebb exportpiacokhoz tartozik.
A gyár vezetősége bejelentette, hogy a külföldi megrendelések növekedése miatt augusztusig a dél-romániai Mioveniben működő gyárból nem bocsátanak el munkásokat. A becslések szerint a romániai gyár az idén 75 százalékban külföldi megrendeléseknek tesz eleget. Tavaly csak 65 százalék volt ez az arány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


