Logan már ötezer euróért is
Dacia: árcsökkentéssel a válság ellen
Március elejétől 500 euróval olcsóbban kínálja autóit a romániai Automobile Dacia gépkocsigyár a román piacon, így a legalacsonyabb árú Logan modell mindössze 5 ezer euróba kerül majd.
2009.02.26 18:00MTIA francia Renault tulajdonában lévő gyártó döntése egybeesik az idei romániai roncsautó-program indításával, így például a 10 évnél régebbi járműveiket lecserélni akarók a 900 euró értékű kormányzati támogatással, valamint a gyártó által meghirdetett árcsökkentéssel együtt akár már 5 ezer euróért is megvásárolhatják például a Logan márkájú gépkocsit.
A Dacia főként a román autópiac zuhanása miatt került nehéz helyzetbe. A legfrissebb adatok szerint januárban 65 százalékkal csökkent Romániában az új autók eladása. A dél-romániai Pitesti mellett működő gyár vezetősége abban reménykedik, hogy a Németországban is meghirdetett roncsautó-program fellendülést eredményezhet.
A német állam 2500 eurós támogatást ad új autó vásárlásához, ha a vevő egyidejűleg beszolgáltatja régi, legalább 9 éves, környezetszennyező gépkocsiját. A román sajtó szerint így a Logan Németországban sem kerül majd többe 5 ezer eurónál.
A romániai gyár illetékesei közölték korábban, hogy 30 ezer kocsira szóló rendelést is kaphatnak az idén Németországból, de ez hosszú távon még mindig nem jelent garanciát a gyár jövőjét illetően. Kedden a Renault bejelentette, hogy további elbocsátásokat nem tervez, és gyárakat sem fog bezárni cserébe a francia államtól kapott 3 milliárd eurós kedvezményes hitelért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


