Északnak tartott a "szellemautó"
Száz kilométert vezetett a 9 éves cseh sofőr
Több mint 100 kilométert autózott egy 9 éves fiúcska baleset nélkül Közép-Csehországban. A rendőrség azért állította meg, mert úgy tűnt, hogy szellemautó: senki sincs a volán mögött.
2009.04.03 12:00MTIA vezetés a múlt héten történt, de csak csütörtökön adott róla tájékoztatást a cseh rendőrség. A fiatal sofőr azután vette kölcsön szülei gépkocsiját, ahogy azok valamilyen csínytevés miatt megdorgálták. A kisfiúnak ez nem tetszett, úgy gondolta nagyapjánál keres majd gyógyírt lelki sebeire. Beült szülei autójába és Prágán keresztül elindult a cseh-lengyel határon fekvő Óriáshegységben (Krkonose) élő nagyszüleihez.
A rendőrök az észak-csehországi Turnovban állították meg és meglepődtek, amikor meglátták, hogy miért nem látták ki ül a volán mögött. "A fiúcska gond nélkül végighaladt a szokásosan zsúfolt Prágán, majd rátért az autópályára. Becsléseink szerint a sztrádán legalább százzal hajtott" - magyarázta az esetet Vladimír Studnicka, a turnovi rendőrparancsnok. A kisfiút "letartóztatása" után azonnal átadták nagyszüleinek.
Miután a gyermek kiskorú, semmiféle büntetés nem fenyegeti, legfeljebb szülei vagy nagyszülei náspángolhatják el. Szüleit sem lehet megbüntetni, hiszen a fiuk tudtuk nélkül vette el a gépkocsit. Studnicka szerint a gyerek nagyon jól vezetett, a rendőrség észrevételei szerint csupán az előzéskor volt olykor bizonytalan. A gépkocsivezetést saját bevallása szerint a nagyapjától tanulta, a falu melletti réten. Miután a Benesov-Turnov útvonalat szüleivel együtt számtalanszor megtette, nem okozott neki gondot egyedül is eligazodni az úton.
"Nyilvánvaló, hogy rendkívüli esetről van szó, de érthető a dolog. A mai gyerekek lépten-nyomon bonyolult videojátékokkal szórakoznak, tehát szinte mindent tudnak, amit ilyen helyzetekben tudniuk kell. Gyakorlatuk természetesen nincs, de a legnagyobb gondjuk abból ered, hogy termetük miatt problémáik vannak a pedálokkal" - magyarázta Petr Pospísil, pszichológus. Csehországban az utóbbi években nem ez az első ilyen eset.
Tavaly egy ötéves kisfiú indította be édesapja udvaron álló nyitott autóját, majd kihajtott onnan. Ő csak a szemben lévő ház udvarának kapujáig jutott. Az eddigi legfiatalabb cseh sofőr alig másfél évesen vezetett. Az eset 2007 tavaszán történt. A szülők bankba mentek, gyermeküket a volán mögé ültették, hadd szórakozzon, míg visszaérnek. A kulcsot a helyén hagyták, a gyerkőcnek pedig játék közben sikerült beindítani a kocsit, majd azzal ment szülei után a pénzintézetbe. A balesetben szerencsére csak a kocsi és a bank ablaka sérült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06