Közlekedés
Bontással folytatódik a Flórián téri felüljárók felújítása
Az Árpád hídon Pestről Budára közlekedőnek hosszabb menetidővel kell számolniuk.
2025.11.27 08:46MTIBontással folytatódik a Flórián téri felüljárók felújítása, az autósoknak Pest felől érdemes elkerülni az Árpád hidat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-vel hétfőn.
Pénteken lezárták a Flórián téri északi hidat, hétfőn elindultak rajta a marási és bontási munkák. Azok után válhatnak láthatóvá a vasbeton pályalemez esetleges hibái.
A déli hidat március 1-jén zárták le, és az előre nem várt hibák jelentős pluszmunkákat tettek szükségessé. E miatt változott a felüljárók felújításának ütemezése. Feltételezhető, hogy a kivitelező az északi hídon is hasonló állapotokat tár fel - írták.
A Flórián téri felüljárók felújításának második üteme is forgalomkorlátozásokkal jár.
Az Árpád hídi lehajtó a budai hídfő után, a munkaterület mellett rövid szakaszon két sávra szűkül, ami jelentősen lassítja a haladást.
Az Árpád hídon Pestről Budára közlekedőnek hosszabb menetidővel kell számolniuk - áll a közleményben.
Az Árpád híd és a Flórián téri csomópont áteresztőképessége Buda, illetve Észak-Buda felé kisebb, mint a felújítás első ütemében, ezért a BKK azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy Pest felől lehetőleg kerüljék el az Árpád hidat.
A BKK kéri, hogy aki teheti, a közösségi, elsősorban a kötöttpályás közlekedést vegye igénybe.
Csúcsidőszakban sűrűbben jár az 1-es, 1A villamos, a 34-es, a 106-os autóbusz, és az Árpád hídon - a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig - ideiglenesen új buszsáv létesült, hogy segítse a Buda felé tartó autóbuszok haladását - közölte a BKK.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


