Kommunikáció az autók között
Az autók jelezhetnék a dugókat
Egy teszt során több száz gépkocsit szereltek fel Németországban olyan fedélzeti berendezésekkel, amelyek elősegíthetik a dugók elkerülését.
2009.03.20 18:00ictpressA berendezések érzékelik az autók sebességét és azt, hogy milyen gyakran fékeznek a sofőrjeik, majd feldolgozzák, és a közeli autók vezetőinek továbbítják ezeket az adatokat. Német szakemberek már régóta előálltak egy nagyon egyszerű ötlettel, amit most megpróbálnak átültetni a gyakorlatba: ha az egy környéken lévő autók kommunikálhatnának egymással, akkor a vezetőik még időben értesülnének a már meglévő vagy kialakuló torlódásokról, balesetekről.
A járművekbe épített fedélzeti modulokból egy hatékony, olcsó és megbízható dugó-előrejelző rendszert lehetne létrehozni ezen a módon. A Biztonságos intelligens mobilitás nevű programot tavaly év végén indította el a német gazdasági, a közlekedési és a kutatási minisztérium. A hivatalos ismertető szerint ez a világ legnagyobb járművek közötti kommunikációval foglalkozó kísérlete. A projekt megoldásait a következő négy évben egyaránt tesztelni fogják autópályákon, első- és másodrendű főútvonalakon, valamint mellékutakon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


