Közlekedés
Keleti pályaudvar lezárás - Expresszvillamossal és járatsűrítésekkel segíti a BKK
A BKK dolgozik egy "villamosgyorsítási program megvalósításán" is.
2025.08.23 12:31MTIExpresszvillamossal és járatsűrítésekkel segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a közlekedőket a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti lezárása idején.
A pályaudvar ebben az időszakban - felújítás és karbantartás miatt - egyáltalán nem indít és nem fogad vonatokat, a MÁV járatai másik fővárosi állomásokra érkeznek és indulnak. Ezért ebben az időszakban számos fővárosi járaton a vonatokra érvényes jegyekkel, bérletekkel is lehet utazni.
A legfontosabb állomások, amelyek fogadják és indítják ebben az időszakban az utasokat a Nyugati pályaudvar, Kelenföld, Kőbánya felső, illetve Kőbánya-Kispest vasútállomás - tették hozzá.
A BKK vonatpótló expresszvillamost indít 37E jelzéssel a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között, mert számos vonat, így például a hatvani és szolnoki személyvonatok, az Agria és Mátra IR vonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kőbánya felsőig közlekednek, illetve onnan indulnak. A 37E járat kizárólag a fontosabb megállóhelyeken áll meg, így 3-4 perccel rövidebb a menetidő, továbbá a 37-es, és a 37A jelzésű szerelvényekkel együtt 3-5 percenként közlekednek a járatok a vonalon.
A BKK dolgozik egy "villamosgyorsítási program megvalósításán" is. A program keretében a lámpaprogramokat a villamosokhoz hangolják, új, korszerű váltóállítási technológiákat vezetnek be, felülvizsgálják a megállókiosztást, és lehetőség szerint megszüntetik a kényszerű vagy indokolatlan sebességkorlátozásokat.
A MÁV-csoport vonatpótló autóbuszokat indít a Puskás Ferenc Stadion és Kőbánya felső vasútállomás között, amelyek rendkívül gyakran közlekednek. Kőbánya felsőnél a pótlóbuszok az Albertirsai út felőli oldalra érkeznek, és onnan indulnak. Továbbá a Keleti pályaudvar lezárása miatt az M2-es metró szeptember 1-jétől hétköznapokon, a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben közlekedik - fűzték hozzá.
A közlemény szerint a Keleti pályaudvar lezárása alatt a következő BKK járatokon és szakaszokon érvényesek a MÁV vasúti jegyek és bérletek: az M2-es metrón az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között, az M3-as metrón a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között, illetve az M4-es metró teljes vonalán; a 37, 37A, 37E villamosokon a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső között, továbbá a 10-es autóbusz teljes vonalán.
A 97E, 161, 161A, 161E, 168E, 169E autóbuszokon Rákos vasútállomás és az Örs vezér tere között, a 901-es és a 918-as autóbuszon Kelenföld vasútállomás és a Puskás Ferenc Stadion között, a 956-os és a 990-es autóbuszon pedig a Keleti pályaudvar és Rákos vasútállomás között - sorolták.
A BKK arra kéri az utasokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak a BudapestGO alkalmazásban, valamint a MÁV-csoport weboldalán.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


