A hibridek gyors karrierje
Toyota: egymillió eladott hibrid az USA-ban
A Toyota japán autóipari cég vegyes üzemelésű hibridautóiból 1 milliót értékesítettek már az Egyesült Államokban.
2009.03.16 12:40MTIA japán gyártó bejelentése szerint ez a környezetbarát jármű népszerűségének jele, ugyanis hét évig tartott, amíg 500 ezret tudtak a kocsiból eladni, a második 500 ezer eladásához viszont csak két évre volt szükség.
Ugyanakkor a Toyota amerikai értékesítése egészében alaposan visszaesett: februárban az eladások 39,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől. Az áram-benzin vegyes üzemelésű Toyota Prius értékesítése februárban 33,6 százalékkal csökkent.

A szakértők bizonytalanak annak megítélésében, hogy a hibrid a jövőben is folytatja-e gyors karrierjét. A múlt év első felében még meredeken dráguló amerikai benzinárak azóta ugyanis erőteljesen csökkentek.
A Toyota idén bevezetendő új Prius modellje a Honda Insight versenyével is szembesül. Ez utóbbi autót, amely a hibridek közül a legolcsóbb, március 24-én kezdik értékesíteni az USA-ban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


