Közlekedés
Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát
Kormányzati ígéret volt, hogy a szakasz 2024-ig elkészül.
2024.05.05 12:32MTIForgalomba helyezték az M6-os autópálya Bóly és Lippó közötti szakaszát - jelentette be az útépítésekért felelős helyettes államtitkár a sztráda bólyi csomópontjánál tartott sajtótájékoztatón.
Pántya József elmondta, az Ivándárdáig tartó, csaknem húsz kilométeres szakasz határidőre, január 31-re elkészült a Strabag Építő Kft. és a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében, magyar forrásból. A beruházás értéke nettó 88,6 milliárd forint.
A fő cél az Adriai- és a Balti-tenger közötti Ten-T hálózat magyarországi szakaszának megépítése. Kormányzati ígéret volt, hogy a szakasz 2024-ig elkészül, az ígéret teljesült - tette hozzá.
Emlékeztetett, az M6-os 2006-ban Dunaújvárosig, 2008-ban az M0-ás és az érdi tető között, 2010-ben Dunaújvárostól Bólyig épült meg, 2024-ben pedig elkészült a horvát határig tartó szakasz.
Megjegyezte, bár a szakasz kezdő szelvényénél, egy 600 méteres részen 2024. augusztusig még dolgoznak, a pálya két oldalán lévő gyűjtő-elosztó sávok lehetővé teszik a napi használatot. Az új szakasz megnyitásával a térség hat települése lakóinak életét teszik könnyebbé - mondta.
Kitért arra is, hogy a horvát oldalon az autópálya megépítése jövő év második felének elejére befejeződik, és kétszer két sávon akár az Adriai-tengerig lehet biztonságosan utazni.
A most átadott szakaszon 17 átvezetés - híd, vadátjáró - épült meg, a töltéshez 2,2 millió köbméter földet, az útépítéshez 124 ezer köbméter betont és 384 ezer köbméter aszfaltot használtak fel.
Közölte, a forgalomba helyezett, Lippóig tartó szakaszt az autósok idén díjmentesen használhatják.
Hargitai János (KDNP) Baranya megyei országgyűlési képviselő többek között arról beszélt, hogy az M6-os új szakaszának elkészültével Mohács és Bóly térségében egy logisztikai egység fontos darabja jön létre.
Elmondta, az M6-osra két város, Villány és Mohács még nincs rákötve. Villány felé egy 9 kilométeres utat kell megépíteni, amellyel a villányi borvidék és az Ormánság feltárása is megtörténik.
Mohácsra 2026-ra, a mohácsi csata 500. évfordulójára kétszer két sávos út épül - fűzte hozzá a képviselő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06