Autóbérlés
Kilométer alapúvá alakítja az egy órán belüli használat díjszabását a Mol Limo
A felhasználók számára a megtett út jelenti a szolgáltatás valódi értékét, erre az igényre reagált a vállalkozás.
2023.06.15 00:30MTIÁtalakítja díjszabását a Mol Limo, szerdától a leggyakoribbnak számító, 61 perc alatti használat után a megtett kilométerek alapján kell fizetni - közölte a közösségi autómegosztó cég szerdán az MTI-vel.
A közösségi autózás általános árazási modelljében a bérlés időtartama a leginkább meghatározó, a felhasználók számára azonban a megtett út jelenti a szolgáltatás valódi értékét, erre az igényre reagált a vállalkozás - írták.
Hozzátették, hogy a 61 percet meghaladó bérlések esetén díjszabás változatlan: fix óra- vagy napidíjból, plusz kilométerdíjból áll, amelyhez bérlésindítási és esetleg zónadíj társul.
A Mol 2018 elején indította el autómegosztó szolgáltatását, 2018-ban 300, 2020-ban 470 járműből állt a flotta, a lefedettség pedig az induláskori 60 kilométerről 80-ra nőtt. A cég honlapján elérhető adatok szerint a flottát jelenleg 450 darab autó alkotja.
A Mol a szolgáltatása tavalyi eredményéről annyit közölt korábban, hogy az nem publikus, "jelentős árbevétel-növekedést sikerült elérni".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:27 Elhunyt Ferenc pápa
- 6:40 Kínai áttörés a haditechnikában - újtípusú robbanószert teszteltek élesben
- 22:39 Húsvét - Ferenc pápa: nincs béke a fegyverkezés leállítása nélkül
- 20:37 Brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében
- 18:35 Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen
- 16:34 Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás
- 14:32 Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban, sokan életüket vesztették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06