Közlekedés
MÁV: két óránként lehet eljutni vonattal Budapestről Prágába
A két főváros között a szerelvények 7 óra alatt teszik meg az utat.
2023.04.20 06:30MTIKét óránként lehet eljutni vonattal Budapestről Prágába, a két főváros között a szerelvények 7 óra alatt teszik meg az utat - hívta fel a figyelmet a MÁV szerdán az MTI-nek küldött közleményében.
A legtöbb vonat a cseh vasúttársaság szerelvényeivel közlekedik Metropolitan EuroCity néven Prágáig, a kétórás ütemes menetrendbe illeszkedik a MÁV-Start járata, a Hungária EuroCity, amely Budapestről Brnon, Prágán, Berlinen át Hamburgba közlekedik.
A Hungária EuroCity vonatokon az első- és másodosztályú fülkés és termeskocsik mellett IC+ másodosztályú, többcélú teres kocsik is közlekednek, amelyeken kerékpárt is lehet szállítani.
A cseh vasúton egy fontos vonalszakasz felújítása után, július elsejétől a Metropolitan és Hungaria EC vonatoknak már nem kell kerülő útvonalon közlekedniük. A felújítás után Prága és Budapest között huszonegy, ellenkező irányban pedig huszonhat perccel lesz rövidebb a menetidő - írja a MÁV közleményében.
További információk és a vonatok részletes menetrendje elérhető a https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/csehorszag weboldalon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
- 12:47 Újabb hulladékudvarokat épít a MOHU
- 10:31 GVH: visszaélhetett erőfölényével egy Pest vármegyei víziközmű szolgáltató
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06