Kávéból biodízelt?
Nevadai tudósok kávé-dízelt kutatnak
Habár a benzin ára a világgazdasági helyzetnek köszönhetően folyamatosan csökken, nem kérdéses, hogy szükségünk van bio-üzemanyagokra, nem állhat meg a környezetkímélő technológiák fejlesztése.
2008.12.09 12:40Kapás Róbert, ma.huAzt viszont talán sosem gondoltuk volna, hogy a kutatások egy része ilyen irányba veszi útját, és hogy a reggeli kávénkhoz lefőzött kávébab más eljárással agyunk helyett akár az autónk motorját is hajthatná. A Nevadai Egyetem tudósai ugyanis egy olyan metóduson dolgoznak, amely képes a kávébabból olajat kinyerni, és azokat biodízel egy új formájává átalakítani.

Ez az új biodízel állítólag még jobb is lenne a korábbinál, mivel a kávéban található antioxidánsoknak köszönhetően a korábbival ellentétben nem romlana meg. A kutatások már igen sok jó eredményt hoztak, már csak a technológia hatékonyságán próbálnak növelni.
Ami pedig kávé-dízel legfontosabb előnye lenne: a kutatásban résztvevő tudósok jóslata szerint a ma használt kávéföldekből évente akár 340 millió gallon biodízel lenne előállítható. Ha pedig ez így lesz, az minden bizonnyal óriási lépést jelentene a környezetbarát autózás felé.
Kapcsolódó írások:
- Lehet-e Magyarország bioetanol nagyhatalom?
- Bio-töltelékanyagokkal "zöldül" a Goodyear
- A Saab BioPower technológia az Aero kategóriában debütál
- A Mazda megkezdte nem élelmiszer alapú bioműanyagok fejlesztését
- Drága és nem hatékony a bio üzemanyag támogatása az OECD szerint
- A bio üzemanyag előállítása miatt 30 millió ember nyomorog
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


