Havazás
Késnek a vonatok és az autóbuszok Vasban
A havazás miatt a vonatok és az autóbuszok is késéssel közlekednek Vas megyében szerdán.
2018.02.07 13:23MTIKavalecz Imre, a MÁV szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: Zalaegerszeg, Celldömölk, Szombathely és Sárvár térségében 20-30 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a személyszállító vonatok.
Hozzáfűzte: a vasúttársaság arra kéri az utazókat, hogy a csúszásveszély miatt óvatosan közelítsék meg a vonatokat, fel- és leszállásnál pedig fokozottan ügyeljenek saját és utastársaik biztonságára.
Hegedüs-Kuti Piroska, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. csoportvezetője közölte: Kőszeg és Vasvár térségében az összes járatuk 5-10 percet késett, az egyik reggeli vasvári busz viszont árokba csúszott, az utasokat mentesítő járművel szállították tovább.
Tájékoztatása szerint Szombathely térségében a járatok 60-70 százaléka 20-30 perces késéssel közlekedett, itt is előfordult árokba csúszás, és például a 86-os főúton történt halálos baleset helyszínelése miatt is kerülő úton, késéssel közlekedett néhány autóbuszuk.
Sárvár körzetében is esetenként 40-50 perces késéssel közlekedett több busz, Őriszentpéter és Ispánk között pedig járhatatlannak ítélték az utat, ezért maradt ki két reggeli járat.
Nem egy esetben azért késtek a buszok, mert a nagyobb emelkedőkön kamionok akadtak el, Rábapatyon pedig a megállóban csúszott bele az autóbuszba egy személygépkocsi. Nem sérült meg senki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


