Népszerű kisautó játékos színekben
Citroen Nemo módra!
Elsősorban a gyerekek között arathat nagy sikert a Citroën új koncepciója, a Nemo Concetto. A rajzfilmhős világát az autók között életre keltő tanulmány játékos fomájával és vidám színeivel kápraztatja majd el a Bolognai Autószalon közönségét.
2007.12.09 12:18a5.hu - Fotó: zercustoms.com
Október elején mutatta be a Citroën a legújabb kisáruszállítójukat, a Nemo-t. Az autóra valóban illik a "kis" jelző, mivel csak 3,86 méter hosszú, ennek ellenére praktikus szállítóeszköz városi használatra, hiszen 2,5 köbméteres raktere van és több, mint 600 kg-ot képes cipelni.
A francia gyár ezúttal egy koncepción keresztül mutatja be a modell és névadója közti hasonlóságokat, amit elsősorban vizuálisan ad tudtunkra. A Nemo Concetto a Disney jól ismert rajzfilmhősét, a Nemo nevű kishalat idézi fel, ami a fehér és narancssárga fényezést látván azonnal nyilvánvalóvá válik, de ötletes megoldás a hajókat utánzó hátsó kerek ablak is.

Ahogy az óceánban Nemo, úgy evickélhet a városban a Nemo Concetto, hiszen méreteiből adódóan bárhol elfér, intelligens tervezésének köszönhetően viszont a belső tere is elég nagy - a lényeg, hogy az autó nem próbál többnek látszani, mint ami valójában.
A bohókás kisteherautó utasterében is vannak játékos részletek, az üléseken található Nemo-t és barátait ábrázoló képek, a színes műszerfali elemek, a kékes tetővilágítás és a műanyag vízi növények azonban háttérbe szorulna a fekete kárpitok és anyagok között.
A Nemo Concetto-t a Bolognai Autószalonon lehet megcsodálni, rajzfilmes utalások nélkül, de nem kevésbé praktikus formában a sima Nemo viszont bármelyik Citroën kereskedésben megvásárolható.
Tekintse meg: Értelem és érzelem - Fiat Bravo teszt!

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


