A német kormány is beavatkozik?
Állami segítséget remél a válságban az Opel
A nehéz helyzetbe került Opel autógyár megsegítésére válságtanácskozások sorozata kezdődik hétfőn Berlinben, Angela Merkel kancellár vezényletével.
2008.11.17 12:30MTIA kancellár vasárnap sejteni engedte, hogy a kormánynak szándékában áll az amerikai anyavállalat, a General Motors súlyos pénzügyi zavara miatt szorult helyzetbe került német autógyár támogatása, értesülések szerint ezzel kapcsolatban ugyanakkor a kormányban megoszlanak a vélemények. Michael Glos gazdasági miniszter például ellene van, hangoztatva, hogy egy autógyár közvetlen megsegítése veszélyes precedenst jelenthet. Utána ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy a különböző ágazatok, illetve szakmák sorra állnak majd elő hasonló igényekkel.
Vasárnapi sajtóértesülések szerint a szerte az országban csaknem 26 ezer alkalmazottat foglalkoztató Opel mintegy 1 milliárd eurós garanciavállalást kér a kormánytól, illetve a tartományoktól a General Motors akut válsága okozta nehézségek elhárítására. Az egyik legtekintélyesebb európai, illetve német autógyár foglalkoztatottai munkahelyükért aggódnak, miközben már korábban elutasították a General Motorsnak azt a követelését, hogy jövőre - a takarékosság jegyében - fagyasszák be a béreket.
Az Opel a hét végén ezt követően állt elő a szövetségi, illetve tartományi garanciavállalásra irányuló kérésével, ezt néhány tartomány - ahol a cégnek üzemei vannak - már előzetes támogatásáról biztosított. A támogatás előzetes kinyilvánítása ugyanakkor Berlinben értetlenséget okozott, mivel kormányzati szinten még nincs végleges álláspont.

Mindenesetre Angela Merkel hétfőre a kancellári hivatalba rendelte az Opel németországi vezetőjét, a General Motors európai főnökét, továbbá az üzemi tanács elnökét. Kedden pedig a kancellár pénzügy-, továbbá gazdasági miniszterével, továbbá az érintett tartományok vezető képviselőivel kívánja megvitatni az Opel megsegítésének kérdését, döntés pedig szerdára várható.
A kérést előterjesztve az Opel azt hangoztatta, hogy a vállalat jelenleg fizetőképes, a garanciavállalásra a General Motors válságának súlyosbodása esetén lesz szükség. Értesülések szerint az esetleges támogatást a kormány szigorú feltételekhez kötné, ugyanakkor a munkahelyek biztosításával, valamint a beruházások jövőjével kapcsolatban feltételeket támaszt az üzemi tanács is.
A kormány ugyanakkor azon a véleményen van, hogy adott esetben csak egyedi támogatásról lehet szó, s nem tervez semmiféle országos segélyprogramot a súlyos értékesítési gondokkal küszködő német autóipar számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


