Programajánló
Iseum-rali a hétvégén Szombathelyen
Szombathelyen rajtol el a hétvégén az országos ralibajnokság idei harmadik futama, az Isis Rallye a Marso Kupáért, amelyen 105 pilóta és navigátor párosa méri össze a tudását.
2016.05.20 03:30MTIMarkó Tibor, a szervezőbizottság vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta: kifejezetten tempós és látványos versenynek néznek elébe, hiszen a gyorsasági szakaszon a hosszú egyenesekben szinte végsebességig felgyorsíthatnak a versenyautók, a murvás terep miatt pedig bőven van lehetőség a látványos kanyarvételre is.
Ismetetése szerint a versenyzők már csütörtökön délutántól tesztelhetik a pályát, ezt követei a hivatalos gépátvétel, pénteken este 20 óra 30 perctől tartják a rajtceremóniát a szombathelyi Iseum előtt, a futam pedig szombaton reggel nyolckor rajtol el. A verseny vasárnap is folytatódik, a két nap során 141 kilométeres távot benne 12 gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a versenyzőknek.
Berényi Ákos, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség szakágvezetője elmondta: az országban kevés a lehetőség arra, hogy murvás terepen rendezzenek bajnoki futamot, ezért a szövetség nagyon hálás Szombathelynek és a régiónak azért, hogy lehetővé teszi a verseny lebonyolítását.
A tavalyi győztes Herczig Norbert és Baczigal Igor is részt vett a sajtótájékoztatón, akik idén új autóval, egy Skoda Fabia R5-el próbálják meg teljesíteni a feladatot. Egyikük sem titkolta, ismét győzni szeretnének.
Herczig Norbert elmondta: a murvás terepet kifejezetten szeretik a raliversenyzők, s előnye az is, hogy "nem fosztja le" túlságosan az autókat. A gyorsasági szakaszokon az egyenesben akár végsebességig is gyorsíthatnak, ami az R5 autónál megfogalmazása szerint új távlatokat is jelenthet a számukra.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere elmondta: nagy örömükre szolgál, hogy immár második éve ismét Szombathely adhat otthon a rangos versenynek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06