Mennyire használt a magyar használtautó?

Az AAA eredményei szerint a 6-7 éves autók a legkelendőbbek

Az AAA AUTO Group 2008. első félévi eladási adatai szerint magyarországi kereskedéseiben az 1-2 millió forintos árkategóriájú, 6-7 éves, és több mint 95 000 km-t futott autók voltak a legkelendőbbek.

2008.10.22 12:32ma.hu

Az AAA AUTO eredményei is ezt igazolják, hiszen az általuk értékesített autók több mint 80%-a tartozik a fenti kategóriába.

Igényeinknek is megfelelő használtautót a legritkább esetben tudunk ismerőstől beszerezni. Használtautó vásárlásakor az egyik legfontosabb információhordozó a vevő számára, ha tudja, hogy a gépjárművet korábban rendeltetésének megfelelően használták és rendszeresen karban tartották. „Az AAA AUTO gondoskodik ügyfelei számára a lehető legnagyobb biztonságról, ezért csak azután veszünk át járművet az eladótól, miután az átesett a 107 pontból álló, teljeskörű műszaki vizsgálatunkon.”- mondta Russell Cort az AAA AUTO magyarországi ügyvezetője.

Az AAA AUTO által értékesített gépjárműveket négy kategóriába sorolják: vannak az 1 millió forint alatti, az 1-2 millió forint közötti, a 2-3 millió forint érték között mozgó és a 3 millió forint feletti autók. Az árak arányosan illeszkednek az autók állapotához és a futott kilométerek számához. „Mindegyik autónknál alapkövetelmény, hogy meglegyenek az eladáshoz szükséges hivatalos iratai, mint például a forgalmi engedély, a törzskönyv, a zöldkártya, a szervizkönyv és az érvényes eredetvizsgálat. Ezen felül elengedhetetlen, hogy az eladó személyi igazolványa, lakcím kártyája is rendben legyen.”- tette hozzá Cort úr.

Azok a vásárlók, akik trendkövetően szeretik kétévente cserélni autóikat, ugyanakkor számít nekik a pénz és nem akarnak gépjárművükön jelentős értékvesztést elkönyvelni, a 3-5 éves, 40-60 000 km-t futott kocsikból választanak, hiszen ilyenkor az autó még kiváló műszaki állapotban van. Az AAA AUTO első féléves eladási adatai alapján ebbe a kategóriába az eladott gépkocsik több mint 40%-a tartozik. „Kevésbé tehetősebb ügyfeleink általában olyan autók közül választanak, melyekben már több mint 95 000 km van. Számukra az AAA AUTO által végzett alapos műszaki ellenőrzés nagyon fontos és megkönnyíti vásárlásukat, hiszen az ingyenes járműbevizsgálással jelentős többletkiadástól óvjuk meg őket.”– jegyezte meg Russel Cort.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.