Dízelbotrány
Újabb szabálytalanságot tárt fel a Volkswagen belső vizsgálata
A német társaság keddi közleménye szerint a szén-dioxid-kibocsátás mértékének meghatározására irányuló eljárásban találtak rendellenességeket, az ügy több százezer autót érinthet.
2015.11.03 22:00MTIA közlemény szerint a még zajló belső vizsgálatban áttekintik a dízelmotorokra vonatkozó összes folyamatot és eljárást. Az ellenőrzés közben feltűnt, hogy bizonyos típusok engedélyeztetése során helytelenül határozták meg a szén-dioxid-kibocsátást, és így a fogyasztást is.
A helytelen eljárás révén a valóságosnál alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátási és üzemanyag-fogyasztási értékeket rögzítettek.
A rendellenesség "túlnyomórészt dízelmotorokat érint" - áll a közleményben.
A VW hangsúlyozta, hogy az autók biztonságát nem befolyásolja az ügy.
A szabálytalanság nagyjából 800 ezer kocsit érinthet, és kétmilliárd euró nagyságú "gazdasági kockázatot" jelenthet a cégnek, de annak "kiterjedtségét" egyelőre nem lehet megbízhatóan felmérni.
A társaság haladéktalanul kapcsolatba lép az illetékes engedélyeztető hatóságokkal.
Az amerikai hatóságok nemrég derítettek fényt arra, hogy a VW több millió autót látott el olyan szoftverrel, amely érzékelte a mérés körülményeit, és így az autó a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálta, vagyis csalt a vizsgán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


